Bejelentésre ment ki alapítványunk egy szenvedő kutyához!

A kutyus mindig kint van az utcán, több km-re távolabb is láttam már kószálni. Mivel nem foglalkoznak vele, ezért több alkalommal amikor találkoztam az utcában vele adtam neki ételt. Szegénykém mindig úgy ette az ételmaradékot, mint aki napok óta nem látott ennivalót. Több ismerősöm is jelezte, hogy találkozott már ezzel a kutyussal.

Sajnos a napokban a kutyussal történt valami baleset(valószínű hogy elütötték) mert keservesen felvonyít amikor elhaladunk az említett ház előtt. Márc.11

Láthatóan eltört a mellső bal lába, mert élettelenül lógatja azt a lábacskáját és szökdelve jár. Mivel nagyon megsajnáltam jeleztem a gazdáinak, hogy tudomásuk van e róla hogy a kiskutya meg van sérülve. Erre a következő választ kaptam, igen, tudják. Visszakérdeztem, hogy akkor miért nem viszik állatorvoshoz, erre annyit választ kaptam hogy nem tudják hol van Kecskeméten orvosi rendelő, illetve a kutyának nincs se törzskönyve se oltási könyve.

Szeretném hozzáfűzni a történethez, hogy a kiskutya gazdái elég fiatalok, így valószínű hogy hajlandóságuk és pénzük sincs elvinni a kutyust orvoshoz.

Szörnyű így látni és hallani szenvedni ezt a drága kiskutyát!!!!

Az lenne a kérdésem, hogy lehet e tenni valamit az ügyben, hogy ezt a kutyust valahogy állatorvoshoz juttassuk? Vagy tudnak-e esetleg tanácsot adni, hogy mit tudnánk esetleg tenni az ügyben hogy a kutyus rendes gazdához kerüljön aki foglalkozik is vele?

Várom mielőbbi visszajelzésüket!

Egy lelkes állatbarát állatvédőt!

*******************************************************************

Alapítványunk azonnal a megadott címre sietett. Nem voltunk benne biztosak, hogy valóban olyan rossz állapotban van a kutya ahogy azt a bejelentő leírta.

Sajnos nem tévedett…a kutya nagyon rossz állapotban volt, nagy fájdalmak közepette élt már több napja. A gazda elmondása szerint nem vitte orvoshoz mert majd meggyógyul neki a lába. Valószínűleg autó ütötte el a párhónapos kutyát.

Közöltük a gazdával, hogy mi elvisszük a kutyát, kezeltessük és fájdalomcsillapításban részesítjük.

Gazda mosolyogva közölte, hogy vigyük ha akarjuk de ő nem fizet érte.

Betettük az autóba elvittük orvoshoz , röntgen készül

A neve: Toto. Kisfiú. El van törve a lába.

Orvosnál kapott fájdalomcsillapítót. Holnap 13:00-ra megy műtétre.

Azóta gyógyulgat, már sokkal jobban van. Néha már mosolyogni is látjuk!

Március 25-én Toto gazdis lett, ugyan még haza nem tudja vinni az új gazdi a teljes gyógyulásig alapítványunknál kell hogy maradjon.

A bejelentő köszönő levele!

Nagyon szépen köszönöm a tájékoztatást! Örülök, hogy Toto végre (remélhetőleg) gondos, kedves gazdihoz kerül!

Nagyon Hálás vagyok Önnek/Önöknek, hogy számíthattam a segítségükre és megmentették ezt az édes kiskutyát!!!

Örülök neki, hogy ilyen kedves és segítőkész emberek dolgoznak a menhelyen!

Szeretnék Önöknek minden jót kívánni és még egyszer köszönöm a segítséget! ”

Üdvözlettel:

K. O.