Segítséget kért alapítványunktól egy állatbarát aki talált egy vak tacskót!

“Szia,

Nem tudtok esetleg egy tacsi keverék ivaros kant fogadni?

Csont sovány, látszanak a bordái, vak és sérült a füle. Kis darabka is hiányzik belőle. Aktív mint egy tacskó

Nem tudjuk hova tenni. Most az egyik gyáli szervezet elnökének fürdőjében van.

Köszönöm válaszod”

********************************************************************

“Nagyon szépen köszönjük a segítségeteket a vak tacsival kapcsolatban. A kis tacsi sorsát szeretnénk nyomon követni és ahol tudjuk segíteni. Anyagilag és gazdikeresésében is. Egyik tagunk, a jogászunk vak, őt is nagyon megrendítette tacsika sorsa, mivel valahol ők sorstársak.

Átutaltam számlátokra egy pici összeget a tacsinak a nevemről, és kitesszük gyűjtésre is. Ha valami érkezik számára azt továbbítom részetekre.

remélem sok jót halunk majd a kis simlis kisöregről. Tacsiként biztos nem egy ártatlan lélek 🙂 simlsek ők nagyon, ezért is szeretem őket.

Még egyszer köszönjük”

” Tudom, hogy nálatok jó helyen lenne. Tudom, szegényke most meg van szeppenve, nem tudja mi a helyzet. Beszélek a lánnyal aki most a kórházba vitte. Nekünk sajnos most még ennyire se telik.

Jelentkezem és köszönöm.

*******************************************************************

” Szia Anikó!

Megérkezett, jól van..már sétáltak is!

Holnap küldök képeket! Nagyon köszönöm ha segítetek, mert most nekünk is számít minden forint! Mivel sajnáltam , felajánlottam a néninek hogy havonta **** ft-ot adok neki ha bent tartja magával és szeretgeti foglalkozik a kis tacsival! Csak így vállalta, különben be kellett volna vinni a menhelyre , de nem akartam , hogy szegényke, csak hallja a kutyaugatást és semmit nem lát, fel..ha betesszük a hideg csempés beteg házba , az sem jó….ott meg hideg van.

Most hoztunk el egyik felszámolt menhelyről 60 kutyát…szörnyű volt ..

Valami támogatást szerezhetnétek, mást nem a facebookon , mert mi mindig befogadjuk és segítünk, ezt Te tudod nagyon jól, de azért elég sokba kerül egy kutya ,,ha csak az ivartalanítás oltásokat is nézem. Ebben a hónapban 5 kutyánk volt műtéten az egyetemen…az sem olcsó

Persze megnézetem a Szentgáli prof.-fal a szemét is!!!Hidd el most éppen 169 kutyánk van elég ellátni őket , a tápunk most fogyott el, kellene kullancs elleni szereket, féregtelenítő tablettákat venni…az 1% unk is elfogyott, szóval én is a fejemet fogom hogyan tovább?

Mar nekem is sok..nem bírom. Nekünk senki nem segít, igaz soha nem is kerestem és kértem, de most mi vagyunk bajba ..

Igyekszünk mindig segíteni!

******************************************************************

A kutyus jól van egy néni szeretgeti , gondozza és ápolgatja.

******************************************************************

2015.06 04. Tacsikánk Mazsi nevet kapta.

Jól érzi magát az emberek társaságában. Néhéz az élete hisz nem lát így az emberekre van utalva. Nagyon szépen sétál pórázon, érti a parancs szavakat. Valószínűleg szobatiszta, ha lakásban van akkor nem végzi el a dolgát. Ha kimegyünk vele akkor az az első !

Okos kedves állat 🙂

*****************************************************************

2015 06 12-én Budapestre az Egyetemre vittük Őt a Szentgáli tanár úrhoz bízva abban, hogy Ő tud segíteni.

Az egyik szeme sajnos már nem menthető meg, de a másik nagy eséllyel igen.

Szeptemberi időpontot kaptunk a műtétre.

Sajnos nagyon sokba kerül, így aki tud segítsen …szeretne a kis csöppség újra látni!

Számlaszám: OTP 11732002-20409803 IBAN: HU60 1173 2002 2040 9803 0000 0000 BIC(SWIFT) KÓD: OTPVHUHB

Megjegyzésbe kérjük írják oda : Mazsi szemműtétje

Előre is köszönjük a segítséget és a támogatásokat.

*****************************************************************

Későbbiekben beszámolunk a tacsika életéről, és a vele történtekről!