Bejelentésre mentünk Izsákra kutyát befogni…

Polgárőr és  több bejelentő kért segítséget tőlünk, mert bárkihez fordulnak mindenhol elutasítják őket, a helyi önkormányzat sem segít mondták, pedig az ő dolguk lett volna! A Hold utcában 2 kutya csavarog közterületen, már több kutyát szétszedtek és tyúkok háziállatok is tűntek el. Elmondások szerint kiskutyákat kötöttek ki és rá uszították őket,  hogy tépjék szét.

A helyszínen megtaláltuk a kutyákat és befogtuk, sérülésekkel teli az arcuk testük. Látszódódnak a megelőző harcok nyomai. Úgy indultunk hogy ők mérges veszélyes kutyák, ha támadnak emberre akkor lehet el kell altatni őket. Nem nagyon akarták hogy befogjuk az való igaz,  de még csak ránk sem morogtak, barátságosak. Újfent megállapíthatjuk hogy a gazda az a degenerált, aki erre neveli képzi ki a kutyát. Bekerültek telepünkre, orvosi vizsgálatok karantén vár rájuk, majd örökbefogadó gazdit keresünk nekik, de szigorúan csak  ők lehetnek másik kutya háziállat nem, és egy jó kerítés hogy ne tudjanak szökni. Ami még elgondolkodtatót a történetben, hogy a helyi hatóságok nem nyújtottak segítő kezet a probléma megoldásában. Pedig az Izsáki önkormányzatnak van szerződése állatvédő szervezettel, miért nem vitették el őket? Lehet súlyosabb problémáik vannak mint az, hogy kutyákat tépnek szét kutyák…mikor foglalkoztak volna vele? Ha már emberre támad???

Néhány fotó a befogásról…