Segítettünk Attilának….

Segítség kérő levél….

Tisztelt Mentsvár!

Alulírott K.Attila, azzal a kéréssel fordulok Önökhöz hogy a beoltatlan 7 éve fiú finn spiccemet bechipezni és beoltani szíveskedjenek (ingyenesen). A Gombi június  8.-n megharapott és mivel 3 éve hogy nincs beoltva elmentem a sürgősségire és jelentettem a háziorvos által a hatósági állatorvosnak. Dr Konczos szerint a kutyus nem beteg.Aztán megjött Dr. Szabó  is és azt javallta hogy próbáljam meg a győri állatmenhelyen ingyen beoltatni,mert súlyos büntetést kapok, sőt el is vehetik a Gombit.
a győrieket nem válaszolnak az Emiljeimre és a hívásaimra mert négy évvel ezelőtt nagy szívességet tettek nekem. Mikor kikerültem az utcára fél éven keresztül befogadták a 3 szobában tartott cicámat és 6 hónapon keresztül ott panzióztak az ott dolgozók megítélése szerint. De van még elég problémám,van egy befogadott cicám aki szintúgy nincs becsipezve és beoltva Ő, 3 éves lány és lorennek hívják. Ezenkívül van még  egy 10 éves lány cicám és egy kétéves akiket szintén az utcáról fogadtam be,de ők az első pillanattól a szobámban élnek. Mivel 3 éve nincsen munkám ezt igazolni is tudom,és sehonnan sem kapok semmilyen segélyt a cicáim nagyon soványak és alomra sem futja sajnos……. a gombin és a Lorenen csomókban a kullancsok a Gombi kutya sajnos nem engedi meg hogy kiszedjem belőle a Loren igen. A Gombi előző gazdája sajnos eléggé elvadította a kutyát és ivartalanítva sincs,eléggé önfejű és morog vicsorít ha olyan a kedve,hiszen szinte állandóan bizalmatlan még velem is aki 3 éve eteti és simogatja és fésülgeti ha hagyja.Talán ha ivartalanítva lenne,megnyugodna?A kis lakásban élő 2 éves kislány cicám is állandón  nyafog és hívogatja a fiúkat,már a szomszéd többször szólt hogy ivartalanítsam mert ez így nem állapot.A két szobában élő macska szünet nélkül állandóan vakarózik most már kb egy hónapja,de valami nagyon vadul,a nyakuk és a fülük közelében…
Kérem segítsenek!
Köszönettel!
………………………….
K. Attila

A Gombi chipezése és veszettség elleni oltása a legsürgetőbb,az kutya és macska ivartalanítás és a házi cicák vakarózása jelen pillanatban másodlagos….Ha alapítványonként egy ezrest kérhetnék és kaphatnék bőven fedezné a kiadásokat és már a jövő héten megoldódna a Gombi ügye és persze az enyém is!…. 🙂

———————————————————————————————————
Alapítványunk segített….

Kedves Tőzsér Judit Elnök Asszony!

Millió és Millió hála!Kedden megkaptam az 50 000Ft-ot is !!!! Viszont csak ma van könyvtár és csak ma tudok fellépni a netre.
Ma végre sikerült beoltani A Gombit és a Lorent!!!!
Remélem hogy akár már jövőre sikerült valamicskét viszonoznom az Ön és Önök nyújtott segítségből!!!
Kutyaházat nagyon nehéz lesz vennem ilyen Freshnapf-ból vagy OBI-ból mert az ötvenezret súrolják… 🙁 Az úgy jó lenne ha kéz alatt vennék és egy eladási nyilatkozatot küldenék?
Nézegetem a VentWest-es Német juhászt,de még ott sem vagyok hogy elhelyezést tudjak keríteni neki…  🙁    Szép az élet! Szép 7 végét kívánok Mindannyiuknak! A többiről pedig a bevásárlások után majd egyben küldöm el a számlákat!!!

Köszönettel és Tisztelettel!

K. Attila